Szent Vendelre emlékeztek Göllében
Több mint 250 éves hagyományt követve gyűltek össze a göllei, kisgyaláni, fonói, kaposvári és dombóvári hívek és elszármazottak a temetőben található Szent Vendel kápolnánál. Göllében Szent Vendel napja az 1754-es marhavész járvány óta fogadott ünnep. Először egy fogadalmi keresztet állíttattak 1760-ban, majd később kápolnát építettek a göllei elődeink. Az idei szentmisét Szász Gyula mosdósi és egyben az új göllei plébános, illetve dr.Matykó Árpád állandó diakónus mutatták be. A plébános úr bevezetőjében kiemelte Szent Vendel példájának jelentőségét, majd Matykó Árpád diakónus szentbeszédében az ünnepekről, emlékek felidézéséről és vallásosságunk lényegéről beszélt. Kiemelte, hogy az ünnepek fontosak e rohanó életünkben, melyek hitünkre, annak erejére és a bizalomra is nagy hatással vannak. Őrizzük meg hitünket és ápoljuk a hagyományokat Szent Vendel cselekedetei vezéreljenek bennünket – fejezte be gondolatait. A szentmise alatt Nyerges Péter kántor a hagyományos Szent Vendel – énekeket adta elő az orgonán és a hívekkel együtt énekelve, majd a pápai és a magyar himnusszal ért véget a zarándoklat. S végül a mise celebránsai lerótták kegyeletüket a nagy magyar író, Fekete István sírjánál is.