Gölle Község Önkormányzata  |  Cím: 7272 Gölle, Petőfi utca 2/b.

E-mail: jegyzo@golle.hu  |  E-mail: polgarmester@golle.hu  |  Tel: +36 (82) 374 016  |   Mobil: +36 (30) 219 4064

Image Alt

Gölle

Közlemény

Közlemény
a hatósági eljárások és panaszügyek lefolytatásával kapcsolatos közösségi médiában megjelenő kritikák témájában

 

Tisztelt Lakosság!

 

A Göllei Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének tudomására jutott, hogy a közösségi média egyes felületein – a hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket, és a hivatal által lefolytatott eljárásokat alaptalanul minősítő – olyan bejegyzések és hozzászólások jelentek meg, amelyek egyrészt nem felelnek meg a valóságnak, másrészt sértik az eljárás lefolytatásában részt vevő köztisztviselők becsületét, és rombolják a közigazgatási intézményekbe vetett állampolgári bizalmat.

 

A Göllei Közös Önkormányzati Hivatal minden olyan közérdekű vagy panaszbejelentést megvizsgál, amit az állampolgárok a hatóság tudomására hoznak, kérik annak kivizsgálását, illetve a hatályos jogszabályok alapján minden olyan eljárást lefolytat, amelynek megindítását kérelmezték, vagy annak lefolytatása indokolt, kötelező.

 

Fokozottan felhívom az állampolgárok figyelmét arra, hogy eddig sem, és úgy ezután sem fog – figyelemmel a hatályos jogszabályok előírásaira – a közös önkormányzati hivatal a közösségi médiában megjelenő bejegyzések, vagy hozzászólások alapján semmilyen eljárást megindítani!

 

A Hivatal a közösségi médiában egyedi ügyeket nem kommentál, a méltatlan kritikákra közlemény formájában csak abban az esetben válaszol, ha annak relevanciája van.

 

Kérem, hogy amennyiben az érintett állampolgár úgy érzi, hogy az általa tapasztalt jelenség hatóság beavatkozását, vagy vizsgálatát igényli, forduljon bizalommal a Göllei Közös Önkormányzati Hivatalhoz a hivatalos elérhetőségek valamelyikén.

 

A közös önkormányzati hivatal hivatalos elérhetőségei:

Levelezési cím: 7272 Gölle, Petőfi utca 2/b.

E-mail: jegyzo@golle.hu illetve a hivatal@golle.hu

Telefon: +36 (82) 374 016

Hivatali kapu rövid neve: GOLLEKH

KRID kód: 355130970

 

Munkánkat Önökért, Önökkel, a legjobb szakmai tudásunk, lelkiismeretünk és a hatályos jogszabályok alapján, de nem a közösségi médiában közölt tartalmakat böngészve végezzük!

 

Segítő közreműködésüket előre is köszönöm!

 

Kelt: Gölle, 2024. június hónap 25. napján

 

Dr. Hegedüs István Dániel

jegyző