You dont have javascript enabled! Please download Google Chrome!

Gölle Község Önkormányzata  |  Cím: 7272 Gölle, Petőfi utca 2/b.

E-mail: jegyzo@golle.hu  |  E-mail: polgarmester@golle.hu  |  Tel: +36 (82) 374 016  |   Mobil: +36 (30) 219 4064

Gölle

Pünkösdkor Győrben két kívánsághangversenyen szerepeltem. A két előadás közötti szünetben készült rólam ez a tréfás felvétel

Rácz Vali: “Gyünnek a cinécek!”

Írta: RÁCZ VALI
(Elhangzott az „Akiket mindig szívesen hallgatunk” sorozatban 1943. szeptember 3-án.)

Tavasszal néhány „apró” csomaggal felszerelve búcsút intettem Pestnek és vendégszereplési körútra indultam. Ennek élményeiről szól ez alábbi írás.

(Rozgonyi felv.)

(Rozgonyi felv.)

Mi másról beszélhetnék, mint legfrissebb élményeimről, amelyeket ezen a nyáron, gyűjtöttem össze, vendégszereplési körutam közben.
Amikor tavasszal elindultam vidéki fellépéseimet megkezdeni, kis félelem fogott el. Eszembe jutott ugyanis az a régi anekdóta, amely szerint, ha pesti művészek tűnnek fel a vidéki láthatáron, a falusi gyerek bekiált anyjának:
— Édesanyám! Szedjék be gyorsan a fehérneműt! Gyünnek a cinécek!
Azóta nagyot fordult a világ. A „cinécek” nem ekhős szekéren, hanem sínautóbuszon utaznak, nem útszéli fogadókban, hanem étkezőkocsiban ebédelnek, s megérkezésük előtt ők kiáltanak nagyot:
— Napszemüveget fel! Jönnek az autogrammkérők!
Sajnos, a napszemüveg sem biztos védekezés, mert így is felismerik az embert… s ha felismerik, megindul a roham. Ez a mai autogramm őrület nem ismer korhatárt, írni-olvasni nem tudó kisdedektől, tiszteletreméltó nagyszülőkig mindenki űzi.
Megérkezésünk után rendszerint ki se lehet lépni a szálloda előtt megálló autóból, — azonnal körültolongják, az előállók laposra nyomják orrukat az ablaküvegen… az ember már kezd büszke lenni a népszerűségre, amikor hallja, amint megszólal valaki:
— Ez kicsoda?
Egy másik hang felel rá:
— Á… ez nem is olyan szép! Nézzük meg a másikat!
És már rohannak is a következő autóhoz.
No és a szállodák! Engem mindig arról biztosítanak itt Pesten, hogy Alsócsögörén olyan előkelő szállodába fogok lakni, mint a Dunapalota.
Amikor aztán megérkezik az ember, öröm tölti el, ha meglát a szállóépület folyosóján egy táblát, amely a következőt adja tudomásul a vendégeknek:
„Fürdő a házban.”
Remek — gondoltam magamban. — Milyen nagyszerű lesz a tikkasztó melegben, két előadás után megfürödni. Becsöngettem a szobaasszonyt. Egy öreg asszony lépett be a szobába.
— Idehallgasson nénike! Ma estére készítsen elő egy fürdőt!
— Fürödni tetszik… vasárnap? — Aztán vállat vont, mint aki nem akar bolond pesti emberekkel vitatkozni. — Hát majd megkérdem az igazgatót! De nem hiszem, hogy vasárnap megengedjék!

Pünkösdkor Győrben két kívánsághangversenyen szerepeltem. A két előadás közötti szünetben készült rólam ez a tréfás felvétel

Pünkösdkor Győrben két kívánsághangversenyen szerepeltem. A két előadás közötti szünetben készült rólam ez a tréfás felvétel

— Hát itt nem akkor fürdik az ember, amikor szükség van rá? Akkor miért van kiírva, hogy fürdő van a házban? Mióta van maga itt?
— Hát… vagy tizennyolc éve.
— És mondja, ennyi idő alatt sohasem fordult elő hogy valaki vasárnap megfürdött volna?
— Vasárnap — sohase!
Nem tehettem mást, alávetettem magam a városka szokásainak.Fellépéseim állandó zongorakísérő-zavarok között folytak le. Levélben és telefonon mindig megnyugtattak vidékről, hogy jöjjek csak bátran, kitűnő zongoristákkal van telezsúfolva a város, és most méltóztassanak figyelni, mert amit elmondok, valóban megtörtént!

Megérkezésem után egyízben ragyogó arccal fogad az előadás rendezője:
— Olyan kísérője lesz a művésznőnek… hogy még Pesten se! Egy zongoratanárnő fogja kísérni! Diplomás!
Félórányi lótás-futás után kiderült, hogy a diplomás tanárnő eltűnt. Úgy látszik, megijedt, nem volt bátorsága vállalni a nyilvános szereplést.
— Most mi lesz? — kérdeztem aggódva, hiszen az előadás egy óra múlva kezdődik és még próbálni is kell.
— Tessék csak nyugodtnak lenni! Mindjárt itt lesz a másik kísérő! Még jobb, mint a tanárnő!
Negyedóra múlva beállít egy barnaképű úriember, akiről azonnal felismerhető, hogy valamelyik cigányzenekar tagja. Köszön és azonnal a tárgyra tér.
— Hol találhatnám a kottákat kezicsókolom?
Átadom neki. Jövendőbeli kísérőm váratlanul nem a zongorához ül, hanem az asztalhoz. Szétteríti a kottákat s elkezdi nézni, én várok vagy tíz percig, aztán türelmetlenül megkérdem:
— Mit csinál?
— Tanulmányozom a kótákat!
— Nem volna célszerűbb, ha mégis a… zongorához ülne és megpróbálná lejátszani?
— Dehogy kérem! — int le fölényesen. — Én játszani csak akkor tudok, ha már jól áttanulmányoztam a kótákat. Én kérem ugyanis, fejnaturalista vagyok.
Negyedóra múlva kiderül a fejnaturalistáról, hogy pikulázni jól tud, a zongorázással csak az utóbbi hetekben kísérletezik.
A színház előtt már gyülekezni kezd a közönség… és még mindig nincs kísérőm! Kezdtem ideges lenni!

(Szöllősy Kálmán felv.)

Még most is nevetek, ha eszembe jut, a szekszárdi „rajongóm” jókívánsága. (Szöllősy Kálmán felv.)

— Ne, aggódjon művésznő! — Nyugtat meg újból a rendező, — Most hozom a slágert! Egy olyan kísérőt… amilyen még nem volt!
— Miért nem az jött először?
— Mert azt akartam, hogy a művésznő jobban örüljön neki!
— Ki az a kísérő? — Faggattam gyanakodva.
— Egy nagykereskedő.
Ez valóban megnyugtatott. Gondoltam, ha kísérni nem is tud, de legalább hozzájutok valami jóféle hazaihoz. Vagy esetleg valamilyen más nehezebben hozzáférhető dologhoz.
— Mivel nagykereskedik az az úr?
— Koporsóval.
A nagykereskedőről kiderült, hogy valóban kitűnően zongorázik… üzletéből azonban nem hoztam Pestre „kostolót”.

Kaposvári vendégszereplésem után hazalátogattam néhány napra Göllére, szüleimhez. A göllei mozis ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy lehozasson egy olyan filmet, amelyben játszom.
A film szerencsésen meg is érkezett, senki nem törődött azzal, hogy négy vagy öt évvel ezelőtt csinálták, a mozi zsúfolva volt.
Jó szüleimmel külön e célra előkészített karosszékekben foglaltunk helyet, körülöttünk helyezkedett el a község intelligenciája.
A keskenyfilm-vetítőgép peregni kezdett… én percről-percre rosszabbul éreztem magamat, A filmen szereplő alakok úgy siettek, mintha állandóan szóltak volna körülöttük a szirénák, beszédjüket sem lehetett érteni, éktelenül sivalkodott mindenki a vásznon.
A filmre alig ismertem rá. A jelenetek össze voltak zavarva s így értelmetlenné vált az egész mese. Mondhatom, nagyon kínos volt, különösen azért, mert szüleim titokban mégis csak büszkélkedni szerettek volna velem.
A baj azzal növekedett, hogy a filmből hiányoztak is jelenetek, közöttük éppen az én jelenetem. Mindössze két ízben surrantam el a vásznon, értelmetlen zagyvaságokat makogva… A film befejezése előtt lábujjhegyen kiosontam a moziból. Megszöktem.
Ez volt a legkellemetlenebb nyári élményem.

5 views
Részlet a "Két lány az uccán" című filmből

Legközelebbi rádiószereplésemig hadd búcsúzzam hallgatóimtól, úgy, ahogy a szekszárdi ember búcsúzott tőlem, amikor előadás után odajött hozzám megköszönni, hogy ráadásnak elénekeltem a „Minden elmúlik egyszer” című dalt. Alaposan megrázta a kezemet… mint én most gondolatban az önökét és azt mondta:
— Isten verje meg magukat … jó egészséggel.

 

Forrás: Rádióélet, 1943. szeptember 3.

error: Figyelem: Védett tartalom!