Tájékoztatás a szabadvezeték alatt telepíthető és megtartható fafajtákról, és ezen fák kivágásának, illetve gallyazásának rendjéről
Tájékoztatás a szabadvezeték alatt telepíthető és megtartható fafajtákról, és ezen fák kivágásának, illetve gallyazásának rendjéről Az E. ON Zrt. és a Zúzda Kft. megkeresésére figyelemmel ezúton tájékoztatom a Lakosságot, hogy a kis-, közép-, szigetelt villamos hálózati vezetékek 5 méteres védőtávolságán belül
Közlemény
Közlemény a hatósági eljárások és panaszügyek lefolytatásával kapcsolatos közösségi médiában megjelenő kritikák témájában Tisztelt Lakosság! A Göllei Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének tudomására jutott, hogy a közösségi média egyes felületein – a hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket, és a hivatal által lefolytatott eljárásokat alaptalanul minősítő
Pályázat óvoda igazgató munkakör betöltésére
Gölle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 73. §-a alapján pályázatot hirdet a Göllei Napközi Otthonos Óvoda intézményvezetői feladatainak ellátására igazgató munkakör betöltésére A köznevelési foglalkoztatotti jogviszony időtartama: Határozott idő - 5 évre szóló vezetői megbízás, 40 óra, teljes
Jelentkezés nyári diákmunkára
Tisztelt Lakosság! A korábbi évekhez hasonlóan az Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a járási hivatalok megvalósításával ismételten meghirdették a „Nyári diákmunka” programot. Gölle Községi Önkormányzat idén is bekapcsolódik a programba, elősegítve ezzel a faluban állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 16-25 év közötti,
Tájékoztatás a szavazóhelyiségek címéről
A Göllei Helyi Választási Iroda vezetője – figyelemmel a Nemzeti Választási Iroda korábban minden választásra jogosult részére megküldött tájékoztatásában foglaltakra – ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy az Európai Parlament tagjai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati
Lomtalanítás 2024. június 5-én, szerdán
Tisztelt Lakosság! A KHG Nonprofit Kft. Gölle településen 2024. június 5. napján, szerdán lomtalanítást fog végezni. Kérjük, hogy a lomokat kizárólag a fentebb megjelölt napon reggel 5:00 óráig helyezzék ki az ingatlanok elé, a hulladéktároló edény szokásos helye mellé, a forgalmat nem
Tájékoztatás a Közszolgálati Tisztviselők Napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Tájékoztatás a Közszolgálati Tisztviselők Napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról Ezúton tájékoztatom a Lakosságot, hogy a közös önkormányzati hivatalt fenntartó községi önkormányzatok képviselő-testületei a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (2) bekezdésében és a 232/A. §-ában kapott felhatalmazás alapján –
Megnyílt a Szent Antal fiókgyógyszertár Göllén
Tisztelt Lakosság! Megnyílt a Szent Antal fiókgyógysztertár Göllén! Az elérhetőségi és nyitvatartási adatok az alábbiak: SZENT ANTAL FIÓKGYÓGYSZERTÁR GÖLLE 7272 Gölle, Árpád utca 65. + 36 82 461 167 Személyi jogú gyógyszerész: Dr. Müller Ádám Nyitvatartási idő: H: 8.30 - 13.30 K: - SZ: 12.00 - 17.00 CS: 8.30 - 13.30 P:
Meghívó képviselő-testületi ülésre
M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Gölle Községi Önkormányzat képviselő-testületének soron következő nyilvános ülésére. Az ülés időpontja: 2024. május hónap 14. napja, kedd 14:00 óra Az ülés helye: Gölle Községi Önkormányzat, Képtár – 7272 Gölle, Petőfi utca 2/B. Tervezett